Kelet és Nyugat, központ és periféria, Európa és Keleti Blokk, vagy még gyakrabban regionalizmus kontra globalizmus, ezek a definíciók gyakran felmerülnek a közép-európai régióról zajló diskurzus kontextusában. Mára már a közép-európai kulturális ökoszisztéma, beleértve annak művészeti piacát is, zökkenőmentesen integrálódott a legszélesebb nemzetközi környezetbe, miközben számos olyan aspektusa van, amely továbbra is határozottan egyéni ismertető jegyeket mutat olyan tényezőknek köszönhetően, mint a közös történelem, közös értékek és érdekek, valamint a regionális kulturális egymásrautaltság.

A regionalitást és ezeket a helyi sajátosságokat vajon olyan értékként értelmezzük-e, amelyek erőt, hatékonyságot biztosítanak a globális kulturális közösség és a nemzetközi művészeti piac szintjén, és amennyiben igen, milyen értelemben? Van-e még értelme régiókban gondolkodni akkor, amikor a világ számos módon már teljesen globálissá vált? A közép-európai kulturális színtér vagy a művészeti piac, vagy még inkább a visegrádi országok egyre jobban összefonódó régiója profitál-e abból, hogy szűkebb közösségként képes definiálni magát? Hogyan változtatják meg a koronavírus-járvány hatásai a regionális együttműködés relevanciáját és jelentőségét, kézzelfoghatóbb, értelmezhetőbb-e a regionalizmus ma, mint néhány évvel ezelőtt? Van-e a közép-európai kulturális és művészeti közösségnek közös regionális filozófiája vagy mentalitása, és ezt valóban fenn kell-e tartaniuk, ha közös régióként akarnak sikeresek lenni? Vajon az együttműködésre alapuló, regionálisként meghatározott intézmények valóban erősebb pozíciókat töltenek be a szélesebb nemzetközi kontextusban, mint a helyi, nemzeti intézmények?