en
2023. OKTÓBER 19-22.
FUTURE PRESENT - hogyan hat halála után 70 évvel MOHOLY-NAGY László a fotóművészetre?

FUTURE PRESENT - hogyan hat halála után 70 évvel MOHOLY-NAGY László a fotóművészetre?

2016. október 15. 17.00

Beszélgetés

A 70. évforduló, nem utolsósorban pedig a New York-i Guggenheim Múzeum Future Present címmel létrehozott, Chicagoban majd Los Angelesben is bemutatásra kerülő életmű-kiállítása rendkívül intenzív figyelmet irányít 2016-ban MOHOLY-NAGY László munkásságára. A megemlékezések szinte mindegyike leszögezi, hogy az „első igazán interdiszciplináris művésznek tekinthető” magyar származású mester egyfajta vizionárius zseniként alakította át a globális művészeti látásmódot.

De vajon tart-e még a varázs, milyen hatással van MOHOLY-NAGY munkássága a ma alkotó művészekre, a 21. századi fotóművészetre? Van-e az életmű alakulásában jelentősége a kelet-európai gyökereknek, vagy esetleg éppen annak, hogy az életmű végül nem Európában teljesedett ki?

Villing Dóra

Moderátor

Villing Dóra

az FFS - Fiatal Fotóművészek Stúdiója vezetőségének tagja, Budapest

Carole Naggar

Résztvevő

Carole Naggar

fotótörténész, a Pixelpress alapítója, New York

Dejan Sluga

Résztvevő

Dejan Sluga

a Photon Galéria vezetője, az Art Photo Budapest tanácsadója, Ljubljana - Bécs

Szalontai Ábel

Résztvevő

Szalontai Ábel

egyetemi adjunktus, fotó szakirány, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest

Dr. Gary Van Wyk

Résztvevő

Dr. Gary Van Wyk

az Axis Galéria igazgatója, New York

Kosár

[@lang.summprice]: 0
[@lang.continueshopping][@lang.tocart]